2013. március 3., vasárnap

Csudajó kenyérke




 
Hozzávalók:
10 dkg rétesliszt, 10dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 20 dkg DW Zero-6 liszt, 2 e.k. sikér, 4 dkg élesztő,
1 csipet édesítő, 1 k.k. só, nekem 4,5 dl langyos vizet vett fel, a kenyérbe és a kenyér tetejére magvak.

 



 
A liszteket keverjük jól össze. A hozzávalókat dolgozzuk össze /1dcl vízben az édesítővel és 1 k.k. liszttel futtassuk fel az élesztőt/, majd gyúrjuk belőle lágy, sima tésztát.
A kidolgozott tésztát a kelesztőtálban lefedve rakjuk forró vízzel megtöltött tálba és kelesszük a duplájára.
 



 

Gyúrjuk át a megkelt tésztát, majd formázzunk belőle tetszőleges kenyérformát. Permetezzük be a megformázott kenyeret vízzel és helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsibe. Hagyjuk kb. fél órát újból kelni.

 
 
A sütőt melegítsük fel 180 fokra. A sütő aljába helyezzünk egy tűzálló edénybe vizet.

 
 

A megkelt kenyér tetejét vagdaljuk be haránt irányban, majd újból permetezzük be vízzel. A kenyér tetejére szórjunk tetszőlegesen különböző magvakat. Az előmelegített sütőben süssük 50 percig a kenyeret. Majd én kivettem a vizes edényt és a kenyeret még 25-30 percig sütöttem a tepsiből kivéve csak úgy a sütő rácsán 200 fokon.




A recept MM-el is ki volt próbálva,és működik,...a kenyérke tömörebb,de finom! http://terikonyhaja.blogspot.sk/2012/11/update-kenyer.html :) 



/A recept eredeti forrására már nem emlékszem,de a receptjeim mind az általam átkreált diétás verziók,amik a szénhidrátcsökkentett életmód rendszerét követik./

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése