Amarántos piskóta hozzávalói:
6 db tojás
3 evőkanál lenmagliszt vagy őrölt lenmag
2 evőkanál pattogatott bio amaránt
2 evőkanál holland kakaópor
ízlés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő
1 evőkanál víz
A piskóta elkészítése:
A cukorhelyettesítőt a tojássárgákkal keverjük habosra, adjuk hozzá a vizet. Majd adjuk hozzá apránként az amaránttal, kakaóporral vegyített lenmaglisztet, végül forgassuk bele a tojásfehérjékből 1 csipet sóval felvert habot. A masszát töltsük sütőpapírral bélelt tortaformába és előmelegített sütőben 180 fokon 50 perc alatt süssük meg (tűpróba!). Rácson hagyjuk kihűlni.
A kávékrém hozzávalói:
4 dl állati tejszín
1 db tojás
ízlés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő
1 dl tej
0,5 dl lefőzött, erős kávé
3 evőkanál lenmagliszt
2 evőkanál pattogatott amaránt
Kávérém elkészítése:
A tejszín kivételével összekeverjük a hozzávalókat, majd gőz fölött sűrű krémet főzzünk belőle. Kihűtjük. A csipet sóval felvert tejszínre ráöntjük a kihűlt amarántos krémet, majd lapáttal óvatosan összedolgozzuk.
A gesztenyekrém hozzávalói:
500g gesztenyekrém (saját készítésű főtt,darált,fagzasztott gesztenye)
500g mascarpone
500ml habtejszín
ízlés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő
Gesztenyekrém elkészítése:
A cukorhelyettesítővel felvert habtejszínt összekeverjük a mascarponéval majd hozzákeverjük a jól kikevert gesztenyemasszához.
Narancsos karottadzsem hozzávalói:
2 nagyobb sárgarépa
1/2 citrom leve
1 narancs reszelt héja
ízlés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő
Elkészítés:
A répát megpároljuk a narancs héjával, majd leturmixoljuk a fél citrom levével, valamint a répaléből is hozzáteszünk kb. 2 evőkanállal. A pépet egy órán keresztül főzzük. A tortához a dzsemből kb. 4 ek + 1 ek szükséges a díszítéshez, de helyette használhatunk cukormentes narancslekvárt is.
Torta összeállítása:
A piskótalapot háromfelé vágjuk és megkenjük a narancsos karottadzsemmel. Erre kerül rá a kávés vagy gesztenyés krém és ezzel a krémmel vonjuk be a tortát kívülről is. Cukormentes csokival és amarántgolyókkal /lekvár,csoki,amarant,krém és piskóta maradékokból gyúrt,amarantban megforgatott golyók/ díszíthetjük.
/Az eredeti recept a civishir.hu oldalról származik./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése