A piskótához:11 db tojás, 5-6 dkg Zero cukor, 12,5 dkg liszt/ fele MM-fele finomliszt/.
Ebből készítsük el a piskótát. Ezt elkészítheted úgy is, hogy 2 lapot sütsz, úgy, hogy az egyiket 5 tojásból,2,5-3 dkg cukorból és 6 dkg lisztből sütsz meg,a másodikat pedig: 6 tojásból, 3-3,5 dkg cukorból és 6,5 dkg lisztből készítesz el. A piskótát 170 fokon süsd Kb. 15 percig.
Elkészítés:Az 6 tojásos piskótádat félbevágod és így meg lesz az alja és a teteje a sütinek. A 5 tojásos piskótát pici kockákra vágod, és egy edénybe teszed. Ebből lesz a tölteléke.
Egy következő lépés a vajkrém készítése, amiből majd a töltelékbe is teszünk és a tetejére is ebből kenünk majd. Hozzávalók:5 dkg Zero cukor és 25 dkg Tea Vaj.Ezt felhabosítod. Főzzünk egy kis krémet bele, amitől csökkenthetjük a vajas tulajdonságokat. Hozzávalók:5 dkg liszt, 1 db tojás és kb. 1, 5 dl víz. Ezt csomómentesre kevered, és gőz fölött befőzöd. Majd hagyod kihűlni és utána a vajkrémedbe, teszed, és tovább habosítod. Ettől finomabb lesz a krémed. Lágyabb és habosabb.
A töltelékhez a hozzávalók:A piskóta, amit 5 tojásból sütöttél, 25 dkg alap vajkrém, 3-4 evőkanál kakaó , baracklekvár, ételfesték,amitől rózsaszín lesz /én pirosat használtam,nagyon picit,és szép rózsaszín lett tőle a krémem/ és rum aroma (ízlés szerint).Mindezt összekevered és kész is a tölteléked. Mielőtt betöltenéd a piskóták közé, előtte a piskótát lekened a lekvárral, ami még maradt. Nem kell túl vastagon megkenni elég, ha mindenhol van egy kicsi. Ez a kötőanyag,ettől fog majd összeállni a sütemény. Betöltöd a puncstöltelékkel, mielőtt rátennéd a másik piskótát, azt is ugyanúgy megkened lekvárral, és utána fordítod rá.A tetejére a maradék alap vajkrémet tedd.Tedd hűtőbe és 1-2 óra múlva, amikor lehűlt, már fogyaszthatod is.
Az utolsó két képen a tetején lévő máz:
2 t.k. tejszínes pudingpor, 2 t.k. olíva olaj, 1 m.k. Nyírédes cukor,
1,5 dl víz és piros ételfesték. A 2 t.k. tejszínes pudingport simára
kevertem az olajjal, a cukorral ,a festékkel és a vízzel, majd
felfőztem. Még langyosan a hab tetejére kanalaztam, és egyenletesen
elkentem rajta.
/A recept eredeti forrására már nem emlékszem,de a receptjeim mind az általam átkreált
diétás verziók,amik a szénhidrátcsökkentett életmód rendszerét követik./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése