Hozzávalók:10,5 dkg rétesliszt, 10,5dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 22 dkg Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum, 2 e.k. sikér, 4 dkg élesztő, 1 csipet Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő, 1 kiskanál só, nekem 4,5 dl langyos vizet vett fel, a kenyérbe és a kenyér tetejére magvak.
A liszteket keverjük jól össze. A hozzávalókat dolgozzuk össze /1dcl vízben az cukorhelyettesítővel és 1 k.k. liszttel futtassuk fel az élesztőt/, majd gyúrjuk belőle lágy,rugalmas sima tésztát.
A kidolgozott tésztát a kelesztőtálban lefedve rakjuk forró vízzel megtöltött tálba és kelesszük a duplájára.
Gyúrjuk át a megkelt tésztát, majd formázzunk belőle tetszőleges kenyérformát. Permetezzük be a megformázott kenyeret vízzel és helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsibe. Hagyjuk kb. fél órát újból kelni.
A sütőt melegítsük fel 180 fokra. A sütő aljába helyezzünk egy tűzálló edénybe vizet.
A megkelt kenyér tetejét vagdaljuk be haránt irányban, majd újból permetezzük be vízzel. A kenyér tetejére szórjunk tetszőlegesen különböző magvakat. Az előmelegített sütőben süssük 50 percig a kenyeret. Majd én kivettem a vizes edényt és a kenyeret még 25-30 percig sütöttem a tepsiből kivéve csak úgy a sütő rácsán 200 fokon.