2013. december 1., vasárnap

Szénhidrátcsökkentett tökös krémes



A két piskótához: 3-3 tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá vertem,bele az 1 kiskanál Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel fehéredésig vert 2 tojássárgája és végül az 0,7dkg Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum.170 fokon előmelegített sütőben 10 percig sütöttem a piskótákat. De egy 5 öt tojásos piskótával is nagyon fincsi lett /lásd a képeken/!


A krémhez: 400g sült és már kihűlt tököt lemixerelünk és simára keverjük 0,5l tejjel,szükség illetve ízlés szerint édesítjük Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel, teszünk bele vanília aromát,majd beleöntjük a 2dcl tejben elkevert 1 csomag vaníliás pudingport és 2 kiskanál étkezési keményítőt.Megfőzzük,majd még melegen egyenletesen szétkenjük az alsó piskótalapon.Ha jól kihűlt jöhet rá a
Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel kemény habbá vert 250ml habtejszín,s végül a már előre felkockázott másik piskótalap.


5 tojásos piskóta esetén duplázzuk a krém hozzávalóit is. 



/Saját recept!/

2013. augusztus 27., kedd

Szénhidrátcsökkentett mandulás túrógombóc




Hozzávalók: 25 dkg krémes túró, 1 tojás (a fehérje kemény habbá felverve), 6 dkg zabkorpa, 4 dkg Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum, ízlés szerint Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő és egy marék mandula.




Elkészítés: A túrót összekeverjük a tojássárgájával, az összekevert zabkorpás lisztes keverékkel és a cukorhelyettesítővel.
Hozzáadjuk a csipet sóval felvert tojásfehérjét. Utána gombócokat /ez az adag 8-10 gombócra elég/ formálunk a tésztát előbb egy kevés zabkorpában megforgatva,hogy ne legyen ragacsos a tészta,és forró,de nem lobogó vízben(ha nagyon forr, könnyen szétesnek) kifőzzük. Pici cukorhelyettesítővel elkevert pirított,darált mandulában forgatjuk meg a megfőtt és jól lecsepegtetett gombócokat. Házi szénhidrátcsökkentett fahéjas szilva- és almalekvárral tálalva valami mennyei! :)





/Saját recept!/

2013. augusztus 25., vasárnap

Szénhidrátcsökkentett szilvás mandulás pite


A tésztához: 10 dkg Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum, 10 dkg teljes kiőrlésűvé darált mandula /illetve 9,2dkg mert találtam még idehaza 0,8 dkg teljes kiőrlésű rozslisztet/, 1/2 kiskanál sütőpor, 1/4 kiskanál só, 25 dkg puha teavaj, 5 dkg Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő, reszelt citromhéj, 5 tojás.



A gyümölcsös részhez: 60 dkg magozott szilva, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 kiskanál Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő.
 

Tepsi aljába: kevés vaj és zsemlemorzsa.
Tetejére: 1 maréknyi darált dió és mandula keveréke.


Elkészítés: A tésztához a lisztet, a darált mandulát, a sütőport és a sót összekeverjük. A puha teavajat, a Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítőt és a citromhéjat robotgéppel 2 perc alatt jól összekeverjük. Egyenként dolgozzuk hozzá a tojásokat, majd több részletben hozzáadjuk a lisztes keveréket.Kivajazott és zsemlemorzsával megszórt piteformába simítjuk a tésztát, és 175°C-ra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. 

Közben kimagozzuk, és felezzük vagy elnegyedeljük a szilvákat, majd beleforgatjuk a fahéj és Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő keverékébe. Miután letelt a 10 perces elősütés, a gyümölcsöt szépen elrendezgetjük a tésztán, és visszatesszük a sütőbe 30-35 percre.


Még melegen megszórtam egy maréknyi darált dió és mandula keverékével.


 A receptemhez az alapötlet a NOSALTY oldaláról származik.


2013. augusztus 17., szombat

Szénhidrátcsökkentett Sarokház torta


 A piskótához: 8 tojás, 1csomag kakaós Dr.Oetker pudingpor, 1,5 dkg Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum, 2 evőkanál Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő , 1 csomag sütőpor.



A lisztet apudingporral és a sütőporral jól összekevertem. A tojások fehérjéjét csipet tengeri sóval nem túl kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorhelyettesítővel addig kevertem, míg ki nem fehéredett, és be nem sűrűsödött. Mikor már szép habos volt, akkor beleöntöttem a fehérjék habját, és óvatosan összekevertem. Mikor már majdnem teljesen összekeveredett, elkezdtem hozzáadni a lisztes keveréket,kb. 3-4 részletben beleszitáltam. Miután csomómentesre kevertem,sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntöttem, és 175 fokra előmelegített /alsó-felső sütés/ sütőben 25 percig sütöttem. Miután kihűlt 3 egyforma lapra vágtam a piskótát.



A krémhez 2,5dl tejszínt 2,5 dkg Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel felfőztem,majd hozzáadtam 7,5 dkg kakaóport és besűrűsítettem. Majd már a tűzről levéve hozzákevertem 10dkg teavajat és többször megkeverve kihűtöttem. További 5 dkg vajat,15 dkg mascarponét és vanília aromát habosra kevertem,majd a kihűlt kakaós krémmel jól összekevertem. 
A piskótákat megtöltöttem,és kívülről is bevontam a tortát a krémmel. Bevonhatjuk a tortát csokimázzal is,de én szeletelt nektarinnal,tejszínhabos krémel /3dl tejszínt kemény habbá vertem 1 kiskanál Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel,majd hozzákevertem 10dkg mascarpone-t/ és sokiforgáccsal díszítettem. Szeletenként a megmaradt tejszínes krémmel beborítva tálaljuk.
 

A Sarokház sütiről pár napja hallotta, először Babicz Zsuzsannától! Ezúton is nagy-nagy köszönet Neki érte! ;)

2013. július 24., szerda

Diós-mákos-almás-szilvás habfalatok



  
Hozzávalók  kör tortafomához: A tésztájához: 4 tojássárgája, 10,5 dkg darált mák és dió /mák-dió 1:2 arányban/, 2/3 sütőpor, ízlés szerint Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő /én 1csapott kiskanálnyit tettem bele/ és 3 evőkanál felvert tojásfehérjehab. Az almás réteghez 2-3 nagyobb vagy 5-6 kisebb alma,8-10 szem kimagozott szilva 4-6 cikkre vágva, kevés fahéj, 1/2 citrom leve és Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő ízlés szerint /szintén 1 kiskanálnyit tettem bele/. A habréteghez 4 tojásfehérje, ízlés szerint Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő ízlés szerint/szintén 1 csapott kiskanálnyit tettem bele/ és kevés citromlé.


  
A tojássárgáját habosra keverjük a cukorhelyettesítővel,hozzáadjuk az összekevert diót, mákot és sütőport és a pici sóval felvert 3 e.k. tojásfehérjehabot. Az almákat megmossuk,megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk ízlés szerint,és a magozott 4-6 cikkre vágott szilvákkal együtt egy hőálló edényben alacsony lángon állandó keverés mellett megdinszteljük. Közben hozzáadjuk a fahéjat,cukorhelyettesítőt és a citrom levét. A tésztát sütőpapírral bélelt formába simítjuk,a tetején eloszlatjuk a dinsztelt almát,majd 150 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Amíg a tészta sül,a felvert megmaradt tojásfehérjehabhoz hozzáadjuk a citromlevet és cukorhelyettesítőt és felverjük szép fényesre ,majd a 20 perc elteltével elsimítjuk az almaréteg tetején,és további 15 percig sütjük.

2013. július 12., péntek

Zero-6 sós ropi

Hozzávalók: 10 dkgliszt /fele-fele arányban Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és rétesliszt/, 0,4 dl víz, 0,25 dl tej, 0,8 dkg élesztő, 1 evőkanél olívaolaj, csipet  Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő, 1/2 mokkáskanálmyi tengerisó. 
 
 
 

Elkészítés: A cukorhelyettesítős víz és tej langyos keverékébe belemorzsoljuk az élesztőt, megkelesztjük. Hozzáadjuk az olajat, a lisztet, végül a sót,majd ruganyos tésztát gyúrunk belőle. A tésztát nagy lyuku fokhagymanyomón átnyomjuk. A tésztacsíkokat lehúzogatjuk egymástól, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Aki úgy szereti, megsózhatja. 20 percre félretesszük kelni,majd 200°C-ra előmelegített sütőben pirosra sütjük őket.


 /Az eredeti recept a NoSalty.hu-ról származik!/

2013. július 8., hétfő

Fagylaltok


Nektarinos fagyi

 Hozzávalók:400g natúr joghurt,3 kisebb nektarin,ízlés szerint Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő és 100g felvert habtejszín. Jól összekeverjük és fagyasztóba tesszük,félóránként átkeverjük,amíg fagyi állaga nem lesz.


 
Ír kávés fagyi 

2 k.k. ír kávét leforráztam olyan 0,5-1dl vízzel,édesítettem  Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel. Kemény habbá felvertem 150ml habtejszínt édesítve Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel,majd hozzákevertem 125g mascarpone-t és kb.100ml natúr joghurtot,végül pedig a kávé levét egy kevés kávéaljal együtt. Jól összekeverjük és fagyasztóba tesszük,félóránként átkeverjük,amíg fagyi állaga nem lesz.


Túró Rudis fagyi

 Hozzávalók: 500g krémes túró, 200ml natúr joghurt, 300 ml habtejszín kemény habbá verve,ízlés szerint édesítve Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítővel,pici vanília aroma és 50g darabolt maltitos étcsokoládé. Jól összekeverjük,fagyasztóba tesszük,félóránként átkeverjük,amíg fagyi állaga nem lesz.

 


 Meggyes-puncsos fagyi

Hozzávalók:3 dl tejszín,1 evőkanál
Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő,25 dkg natúr joghurt,kb.20 szem friss magozott meggy és rumaroma.Elkészítés:A tejszínt az édesítővel kemény habbá verjük .A villával összenyomkodottt vagy botmixerrel pépesítjük meggyet és a joghurttal összekeverjük. Hozzákeverjük a tejszínhez,majd rumaromával ízesítjük. Fagyasztóba tesszük,félóránként átkeverjük,amíg fagyi állaga nem lesz. 


    
  Fahéjas almafagyi 
 



 Hozzávalók: 2 dl habtejszín,1e.k. Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő,15 dkg natúr joghurt,1 db alma,1 k.k. fahéj. Elkészítés:A tejszínt a cukorhelyettesítővel habbá verjük .Az almát megpucoljuk, és lereszeljük.A joghurttal és a fahéjjal összeturmixoljuk. Hozzákeverjük a tejszínhez.Fagyasztóba tesszük,félóránként átkeverjük,amíg fagyi állaga nem lesz. 


Csokoládéfagyi

Hozzávalók: 25 dkg mascarpone, 1,5 dl tejszín, 50 g maltitos étcsokoládé, 2 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő, pici tej,kb.2 evőkanálnyi, 100g natúr joghurt.Elkésztés:A tejszínt kemény habbá vertem,hozzákevertem a joghurttal összekevert mascarponét,és végül a mikróban összeolvasztott csokit,kakaót,Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítőt és pici tejet is belekevertem.Fagyasztóba tesszük,félóránként átkeverjük,amíg fagyi állaga nem lesz.


/Saját recept!/

2013. július 7., vasárnap

DW Zero-6 zsömlék


 30g élesztő,csipet Dia-Wellness Negyedannyi-Ugyanannyi Cukorhelyettesítő ,1/2 dcl tej-ezt felfuttatam,hozzáadtam a jól összekevert lisztekhez-300g Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátumhoz,250g rétesliszthez és 50g búzasikérhez,majd hozzá adtam 1/2 k.k. sót,1 tojást és 3 e.k.olíva olajat.Az egészet apránként hozzáadott 5dcl langyos vízzel bedagasztottam.Rugalmas,ragacsos mégis jól kezelhető,a kelesztőtál falától jól elváló tésztát kaptam. Ha nem így van,Dia-Wellness Zero-6 lisztkoncentrátummal javíthatunk a tészta álagán. A kelesztőtálat forró vízzel töltött tálba állítva kelesztettem a tésztát 1 órát. Gyöyörűen a triplájára kelt. A tésztát gyúródeszkán szétosztottam 12 egyforma részre,zsemlévé formáltam,lekentem felvert tojással és megszórtam szezámmaggal.
Sütőpapírral bélelt tepsin 200 fokon 25 percig sütöttem.














/Saját recept!/