2014. szeptember 7., vasárnap

Kakaós csigák


Hozzávalók: 25 dkg liszt (Dia Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és Nagyi Titka finomliszt keverve fele-fele arányban), csipet só, ízlés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, 1 egész tojás, 1 tojás sárgája, kb. 2 dl tej, 2 dkg élesztő, 4dkg olvasztott vaj.



Az olvasztott vaj kivételével mindent jól összedagasztottam,majd hozzáöntöttem az olvasztott vajat,és tovább dagasztottam a kalácstésztát. Kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Lisztezett deszkára borítottam és kb. 3 mm vastag téglalapra nyújtottam. 



Töltelékhez: 5 dkg vaj, cukrozatlan kakaópor és ízlés szerint
Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő.

Felolvasztottam a vajat és egy ecsettel elkentem a kinyújtott tésztán. Egy szűrőn keresztül meghintettem kakaóporral, jó bőven, hogy a tésztát teljesen eltakarja sehol ne látszódjon át. A kakaós rétegre cukros réteget szórtam.





Ezután a hosszabb oldalától kezdve feltekertem, mint a beiglit. Két ujjnyi vastag szeletekre vágtam. Egy nagyobb sütőlemezre viszonylag egymástól távolabb tettem őket (így a csigák oldalra terülnek),és hagytam még 30 percig kelni. Ezalatt előmelegítettem a sütőt 180 fokra és kb. 20 perc alatt készre sütöttem a csigákat. Egy fél csészényi tejet felforrósítottam U1 vaníliás cukorral. A kisült csigákat még forrón megöntöztem a vaníliás tejjel. Ettől puhák és szaftosak lesznek.


/Az alaprecept a Limara péksége oldalról származik./

2014. szeptember 1., hétfő

Fahéjas briós



Hozzávalók: 25 dkg liszt (Dia Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és Nagyi Titka finomliszt keverve fele-fele arányban), csipet só, 1 egész tojás, 1 tojás sárgája, 1,5 e.k. olívaolaj, 1,5 dl tej, ízlés szerint
Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő,
2 dkg élesztő.
Töltelék: kb. 10 dkg olvasztott vaj, update1 fahéjas porcukor.



  
Elkészítése: A hozzávalókból lágy, jól nyújtható hólyagos tésztát dagasztottam, majd kelesztőtálban duplájára kelesztettem.

  
Lisztezett gyúródeszkán 5 egyforma részre osztottam,cipókat formáltam belőlük,majd kb.20-25 percig hagytam őket letakarva, hogy ismét visszanyerjék a rugalmasságukat.

  
Ezután mindegyiket egyesével oválisra nyújtottam, megkentem olvasztott vajjal, megszórtam cukros fahéjjal. Feltekertem, és hagytam őket pihenni, míg az összes elkészül.
 


A pihentetés után húztam egy kicsit a feltekert tésztán, hogy hosszabb legyen. Csiga alakban feltekertem úgy, hogy a hajtás szándékosan felülre került. A végét ellapítva a csiga alá hajtottam, így nem bomlik szét.

 
Sütőpapírral bélelt tepsin hagytam őket 30-40 percig pihenni, majd 180 fokos sütőben szépen megsültek 20 perc alatt.



/Az alaprecept Limara péksége oldalról származik!/

2014. július 12., szombat

Zöldségkrémleves

Hozzávalók: 4-5 nagyobb sárgarépa, 2 petrezselyem, 1 kisebb zeller, 1 nagyobb hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 2 dl tejszín, 1 dl tejföl, gyömbérpor, szerecsendió, só, bors, ételízesítő/akinek kell/, citromlé, 2 e.k. étkezési keményítő.




Elkészítése: Az apróra vágott hagymát pici olíva olajon megüvegesítjük,majd jöhetnek rá a feldarabolt zöldségek, és fedő alatt pár percig /max.5perc/ hagyjuk az ízeket oldódni,majd felöntjük 1,5l vízzel és fedő alatt puhára pároljuk. Ekkor a főzőlét leöntjük, és az egészet botmixerrel pürésítjük. Hozzáöntjük a tejszínt meg a kevés főzőlével elkevert tejfölt,és a maradék főzőlével, illetve ha szükséges vízzel tetszés szerint hígítjuk. Gyömbérrel, szerecsendióval,borssal,ételízesítővel és sóval ízesítjük, majd felforraljuk. Ízlés szerint citromlével savanyíthatjuk. Pirított kenyérkockákkal is tálalható, de önmagában is nagyon finom. 

/Az alapötlet a NOSALTY-ról származik./

Gyömbéres-fahéjas gyümölcsleves

Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott cseresznye, 3 alma, ízlés szerint  Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, só ízlés szerint/nálam egy csipet/, 3cm tisztított gyömbér, 1 dl főzőtejszín, 2 k.k. étkezési
keményítő.




Elkészítése:
Kb. 2 l hideg vízben feltesszük főzni a cseresznyét a levével,és a megmosott,meghámozott,apróbb kockákra vágott almával együtt.  A gyömbért tisztítva belerakjuk. Cukorhelyettesítővel, sóval ízlés szerint ízesítjük. Tejszínnel és étkezési keményítővel besűrítjük, és újra felfőzzük. Langyosan vagy hidegen tálalva a legjobb.

 /Az eredeti recept a NOSALTY oldaláról származik./

Kelt rétes

  
A rétestészta hozzávalói: 50 dkg liszt (Dia Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és Nagyi Titka rétesliszt keverve fele-fele arányban), 1 k.k. só, 1 e.k. Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, 1 tojás sárgája, 3,5-4 dl tej, 1 k.k. ecet, 5 e.k. olíva olaj, 2 dkg friss élesztő.


A hozzávalókból könnyű,kissé lágya,de nem ragacsos tésztát dagasztottam. A tésztát kelesztőtálba tettem,és egy órán át kelesztettem. Végül finoman lisztezett deszkára borítottam, elfeleztem és cipókat formáltam a darabokból. Ellapogattam és megkentem a tetejüket olajjal. Még 30 percig hagytam kelni.

Az asztalra terítettem egy abroszt, rátettem az egyik tésztát és nyújtófával,majd a kézfejemmel alányúlva vékonyra húztam. Annyira legyen vékony,hogy átlátszódjon az abrosz mintája.

Kevés olajjal megkentem és eloszlattam rajta a tölteléket. 


Töltelékek hozzávalói:
Mákos-meggyes: 20 dkg őrölt mák, 2,5 dkg Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, 1 citrom héja, 1 dl meggylé, 1 tk. fahéj, 2-3 ek. meggybefőtt/nekem fagyasztott megy és annak a leve/.
A meggyszemek kivételével mindent elkevertem és a kinyájtott olíva olajjal lekent réteslapra szórtam,majd azután a meggyszemeket is elrendeztem rajta.

Csokis tölteléket: 60 g maltitos étcsokoládé, 2 e.k. kakaópor, 15 g Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, 1-2 e.k. diétás lekvár. Késes aprítóba mértem a lekvár kivételével a hozzávalókat és finomra őröltem. Végül annyi lekvárt adtam hozzá, amivel kenhető masszát kaptam.

Ezután az abrosz segítségével feltekertem. Átemeltem egy nagy, sütőpapírral bélelt tepsire,és a tetejét is megkentem olajjal.
A másik tésztát is ugyanígy készítettem el. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A rétes sütési ideje 30 perc.



/Az eredeti recept Limara péksége oldalról származik./

2014. május 18., vasárnap

Tejbezabi




Hozzávalók: 40-50 g zabpehely, 2,5-3 dl tej, csipet só, ílés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő.
Elkészítése:  A zabpelyhet összekeverem a tejjel,csipet sóval,és cukorhelyettesítővel,majd folyamatos kevergetés mellett olyan grízsűrűségűre főzzük.


A tetejét kakaóporral,fahéjjal,csokival,gyümölcsökkel,stb. megszórva fogysztaható!


/Saját recept!/

Fonott csokis Zero-6 kalácskáim

Hozzávalók: 300 g liszt ( Dia Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és Nagyi Titka rétesliszt keverve fele-fele arányban) , 1 t.k. só,15 g Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő ,1 kisebb tojás, 2-2,5 dl langyos tej, 40g olvasztott vaj, 20g élesztő. 



Az élesztőt felfuttattam a cukorhelyettesítős langyos tejben a kimért és a sóval jól összekevert liszteken, majd hozzáadtam a vajat és a tojást. Könnyű, lágy tésztát dagasztottam, amit kelesztőtálban egy másik meleg vízzel töltött tálba téve 40 percig hagytam pihenni.



Míg a tészta kelt elkészítettem a csokis tölteléket: 60 g maltitos étcsokoládé, 2 e.k. kakaópor, 15 g Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, 1-2 e.k. diétás lekvár. Késes aprítóba mértem a lekvár kivételével a hozzávalókat és finomra őröltem. Végül annyi lekvárt adtam hozzá, amivel kenhető masszát kaptam.
 



A közben megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és két egyforma darabba vágtam. Az egyik tésztát vékony, téglalap alakú lappá nyújtottam és megkentem a csokis töltelékkel és beborítottam egy másik vékonyra nyújtott tésztalappal.Egy pizzavágóval 10-12 /attól függően mekkora kalácsokat szeretnénk/ csíkra vágtam. Az így kapott csíkokat megtekerve feltekertem és sütőpapíros tepsire fektettem.


 A kalácsokat egy felvert tojással lekentem,majd a közben 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt szép pirosra sütöttem.


/Az alaprecept Limara Péksége blogról származik./

Zero-6 gőzön főtt gombóc és knédli

 Hozzávalók: 500g liszt( Dia Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és Nagyi Titka rétesliszt keverve fele-fele arányban), csipet Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő, 1/2 k.k.só, 2 tojás, 40g élesztő és 3,5 dcl tej.


 Ebből az adagból 2 knédli vagy 12 gőzön főtt gombóc,esetleg 1 knédli és 6 darab gombóc hozható ki! :)


 Elkészítése: Az összes hozzávalóból tésztát dagasztottam. 1órát kelni hagytam,...meleg vizes tálba raktam a kelesztő tálat,hogy gyorsabban keljen (gyönyörűen feljött a tészta). Ha knédlit készítek,akkor a tésztát átgyúrva kétfelé választom,majd két knédlit formálok belőle. Gombócok esetén az átgyúrt tésztát téglalap alakúra nyújtom,és 12 egyforma négyzetre vágom fel. Mindegyikre lekvárt kanalazok,és gombócokká formálom őket. A knédliket és a gombócokat is 25 percig gőzölöm.
 

  
Nagyon fontos!!! A kész knédlik /gombócok külsejét be kell puszilni olíva olajjal,azaz bekenni alul-felül,mindenhol,hogy az olaj ne engedje ki a knédliből a párát,különben kiszárad.


/A recept eredeti forrására már nem emlékszem,de a receptjeim mind az általam átkreált diétás verziók,amik a szénhidrátcsökkentett életmód rendszerét követik./

Zero-6 palacsinta



 Hozzávalók: 20 dkg liszt ( Dia Wellness Zero-6 lisztkoncentrátum és Nagyi Titka rétesliszt keverve fele-fele arányban), 2 tojás, 4 dl tej, 2-2,5 dl szódavíz, csipetnyi só, 2 evőkanál olíva olaj, s ha édes töltelékkel töltjük a palacsintáinkat,akkor ízlés szerint Dia Wellness 1:4 cukorhelyettesítő (én egy csipetnyi szoktam édes töltelék esetén).
Mindezt simára keverni,és azonnal süthető! Ez kb.15 palacsintának megfelelő adag.


 /Az eredeti recept a 100 legjobb palacsinta című könyvből származik./